2010.06.07. 01:06

Kereken egy éves ma a blogom. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy elköltözöm. Remélem, az új címemen is olyan lelkesen olvastok majd, mint itt tettétek. Na de akkor dőljetek hátra, kapaszkodjatok az egeretekbe, és kattintsatok

IDE!

2010.06.04. 22:35

Hatodik érzéke igazából mindenkinek van. Sőt hetedik, nyolcadik meg kilencedik is.

Ha nem hiszitek, számoljatok utána: látás, hallás, szaglás, ízérzés, tapintás, hő-, fájdalom és egyensúlyérzékelés. A kilencedik a szomatoszenzórium, vagyis hogy érzékeljük a saját testünket, beleink mozgását, végtagjaink helyzetét stb.

2010.06.03. 15:47

Az valamilyen szinten az érettség jele, ha mostanában gyakran jut eszembe - bár többnyire mindig későn, és ez azért megnyugtató - hogy "ennél azért már több eszem is lehetne"? Kellemetlen gondolat.

2010.06.02. 23:37

- Hogy neked mennyi hülyeség van a táskádban! - Mondtam a lánynak miközben ő csörgő telefonja után kutatott kétségbeesetten.
- Miért, a tiédben mi van? - Kicsit meglepett a kérdése, de azért készséggel megmondtam neki, hogy csak a szokásos: füllhallgató, füzet, toll, szike, köpeny, csipesz, na meg egy rakás gumikesztyű.
- És te az én szempillaspirálomat nevezed hülyeségnek?

2010.06.01. 22:02

Épp az amerikai veszteség-listát tanulmányoztam - mert én ugye bármivel el tudom foglalni magam vizsgaidőszakban - és kicsit ijesztő, hogy az iraki háborúban magasan az én korombeliek halandósága a legmagasabb.

Ezt eredetileg bővebben akartam kommentálni, de olyan hosszú és pacifista lett, hogy inkább félúton hagytam a fenébe. Néhány érdekesség
- a legtöbb áldozat californiai és texasi illetőségű
- a legtöbben természetesen a hadseregből hagyták ott a fogukat
- polgárőrnek és pilótának lenni jóval biztonságosabb
- a partiőrség csupán egy főt vesztett, a huszonnégy éves Nathan B. Bruckenthal személyében, aki pechére épp egy olyan csónakot vizsgált át, amit bomba-hajóvá alakítottak. Így megy ez.

2010.06.01. 18:08

Amúgy én csak mostanában lustultam el ennyire, a gimnáziumból csak egyetlen nagyobb szabsú lógásomra tudok visszaemlékezni... amiből véletlenül kettő lett. Töriszakon tengettem ugye az életem, de voltam annyira hülye, hogy felvegyem a kémiafakultációt.

Na most azokon a hajnali órákon két féle ember volt jelen: sok okos, meg egy vakmerő - személy szerint én. Tényleg, annyira sík voltam kémiából annak idején, hogy a legegyszerűbb számítási feladatokat se tudtam megoldani, ezért külön élvezet volt mindenki számára, amikor engem szóllítottak a táblához. Ilyenkor mindig csak álltam ott, mosolyogtam és jelentőségteljesen vakartam az államat, mintha tudnám én, hogy mit kell csinálni, csak azon gondolkodnék, melyiken induljak el a számtalan lehetséges út közül...

Na mindegy, ezzel csak a körülményeket akartam érzékeltetni. Szóval történt egyszer tizenkettedik vége felé, az utolsó előtti órán, hogy egy kisebb csoda folytán éppen jól álltam kémiából a jegyeimet tekintve. Úgy emlékszem azért, mert volt egy nagyobb kaliberű szóbeli vizsga, ahol a csillagokat is le-stand-upoltam az égről... Tehát egész jól álltam, már csak egyetlen dolgozat lett volna hátra, én meg úgy gondoltam, mindenkinek jobb az, ha nem kockáztatom egyszerre az átlagomat és még egy megaláztatást, úgyhogy nem mentem be megírni, lógtam.

Egy héttel később vidáman baktattam a terem felé, abban a biztos tudatban, hogy már senki és semmi nem árthat nekem, mikor azonban odaértem, észre kellett vennem, hogy mindenki a füzetébe vagy tankönyvébe mélyed, és erőteljesen izzad.
- Hát ti micsináltok? - Kérdeztem meglepődve.
- Micsinálnánk? Tanulunk a dolgozatra...
- De... ti múlthéten írtatok dolgozatot, nem?
- Nem, elhalasztottuk, most írjuk.
- Hmm - gondolkodtam el egy pillanatra -, hát akkor sziasztok!

Sarkon fordultam, és elmenekültem az iskola lehető legtávolabbi zugába. Szép idők.

2010.05.30. 20:09

- Jó, legyen neked gyereknap!
- De... ma mindenkinek gyereknap van...

2010.05.30. 00:47

És az milyen már, hogy az egyik exbarátnőm most államvizsgázott, én meg még az egyetem felétől is messze vagyok, mint Makó Jeruzsálemtől? Pedig ugyanabban az évben születtünk.

2010.05.29. 21:14

     Éppen az Élettudományi központban ücsörögtem friss, forró és iszonyatosan édes kávémat szürcsölgetve, amikor lehuppant a szemközti székre. Végigsimított tüsi haján, majd rám emelte fürkésző, hideg felsőbbrendűséget és büszke kívülállóságot sugárzó, mégis mélybarna szemeit.
- Kávé? – Kérdezte olyan tenyérbemászó hangsúllyal, mintha minimum az anyám lenne.
- Több benne a cukor, mint a kávé… - kezdtem, de nem hagyta, hogy mentegetőzzek.
- Piros tornacipő? Tudod, azt várná az ember, hogy kettőnk közül neked legyen stílusod, erre…
- Hé! Nem vagy te egy kicsit pimasz ahhoz képest, hogy tízéves vagy?
- Tíz és háromnegyed – javított ki. – De a kor amúgy sem számít, itt most elvekről van szó.
     Igyekeztem annyira keményen állni a kis taknyos sziklaszilárd tekintetét, amennyire csak tőlem tellett, amikor szöget ütött valami a fejemben.
- Tudod, én úgy emlékszem, hogy szégyellős kisfiú voltam.
- Mert a világuralomról dédelgetett terveink pont erről árulkodnak, igaz?
- Úgy értem, nem mersz bemenni a boltba, ha tíz deka sajtot kell kérni az eladótól… - mondtam gonoszan. Igazság szerint felbecsülhetetlen mértékű helyzeti előnyben voltam, mert – ha régről is, de – ismertem a kis tökmag gyermeki lelkének minden rezdülését, vágyát, félelmét… Sőt, a legtitkosabb álmait is – még ha ezekről sajnos újabban hajlamos is vagyok megfeledkezni. Valahogy olyan érzés volt most vele szemben ülni, mint amikor az ember olyan filmet néz, amit egyszer nagyon, nagyon, nagyon régen, kiskorában látott már: talán nem is emlékszik rá, a jelenetekre meg biztos nem, de néhány párbeszéd, néhány érzés több mint ismerős; egyből visszarepítik a múltba és úgy éli meg, mint annak idején, gyermekkorában.
     Na de láttam, hogy elgondolkodik, ezért úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy egy kicsit még megpiszkáljam az önérzetét:
- És attól, hogy elolvasol egy könyvet Napóleonról, még nem lesz belőled császár.
     Erre aztán dacosan rám nézett, majd lassan belekezdett mondandójába.
- Elképzelhető, hogy nem szeretek idegenekkel beszélni, de te én vagy, vagyis, hogy én egyszer te leszek… Úristen, hol rontom majd el? – vigyorodott el olyan aranyosan, ahogy egy tízéves fiú csak el tud vigyorodni. – Magamnak meg csak kioszthatok pár seggberúgást! Azt is tudom, hogy valószínűleg nem lesz belőlem császár, de mi lett belőled?
- Orvostanhallgató – feleltem, mire ő majdnem leesett a székről.
- Azt meg hogy? – Kérdezte, de még mielőtt válaszolhattam volna, folytatta is – úgy értem, egész pontosan mióta is álmodozunk mi arról, hogy orvosok leszünk?
- Nem túl rég.
- De akkor hogy? Vagy miért?
- Nézd, tízéves vagy…
- Tíz és háromnegyed.
- Hjaj – sóhajtottam. – Nézd, tíz és háromnegyed éves vagy és ha valaki megkérdezi tőled, hogy mi leszel, ha nagy leszel, azt válaszolod, hogy császár vagy diktátor. Van egy kis isten-komplexusod, nem?
- Ja.
- Na, azt remekül tudjuk majd itt kamatoztatni. - Vagyis tudnánk, ha nem buktam volna meg anatómiából, gondoltam, de jobbnak láttam ezt nem az orrára kötni szegénynek. Világ életében kitűnő volt, úgysem értené.
- Hmm… fura egy hülyegyerek lett belőlem – kezdte. - Úgy értem, marhára nem olyan, mint amire számítottam… vagy amilyet legalább el tudtam volna képzelni, de… alapvetően tetszik a dolog. Kifejezetten tetszik – mondta mosolyogva, és feltápászkodott a székről, hogy dolgára indulhasson. – Csak így tovább! Szia!
- Szia! – Köszöntem neki. – De Balázs!
- Igen? – Fordult vissza Kicsién.
- Ha ne adj’ Isten hetedikben egy lány megadja neked a telefonszámát, tedd meg nekünk azt a szívességet, hogy nem a hidegfúzió kilátásairól kérdezed, hanem elhívod egy kakaóra, jó?

2010.05.28. 23:48

Óóó igen, bizony ám! Eltelt egy hét a vizsgaidőszakból, ismét beköszöntött hát a vizsgaidőszak-szakáll idény! Vizsgaidő-szak-áll, mondhatnók.

2010.05.28. 21:43

A KISS éppen koncertezik Magyarországon, én meg itthon rohadok a Funkcionális Anatómia III. című remekművel... Vizsgaidőszak, én így szeretlek.

2010.05.27. 20:01

- Bazz, neked tényleg stand up-olnod kéne.
- Már próbáltam. Senki nem nevetett.
- Én nevettem!
- Mindenki ezt mondja...
- Akkor miért nem hiszel nekik?
- Mert ott álltam a színpadon, és láttam, hogy senki nem nevetett...

2010.05.27. 07:35

Az imént ittam meg másfél liter energiaitalt jóformán húzóra. Nem érzem teljesen jól magam. Ennél pedig több eszem is lehetne...

2010.05.26. 21:43

Ja, amúgy tegnap volt a Nemzetközi Törölközőnap, amikor ugye a nagyszerű író, Douglas Adams tiszteletére egész nap törölközővel járkálunk, hiszen minden csillagközi stoppos tudja, hogy a törölköző a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magánál tarthat.

Mióta olvastam a könyvet - tehát kis pöcs korom óta - minden évben lelkesen készülök erre a tavaszvégi napra és reggel boldogan kanyarítom nyakamba kedvenc törcsimet. Napközben aztán mindig szép számmal találok hasonszőrű idiótákat, akikkel cinkos pillantást válthatok a zsúfolt villamoson, egymásra vigyoroghatunk az utcán, vagy beszélgethetek egy jót az iskolában. Komolyan, mindenhol ott vannak.

Pontosabban fogalmazva mindenhol ott vannak, ahova a civilizációnak legalább a reszketeg ujjbegyei elérnek. Debrecen nem ilyen. Egész álló nap az egyetemen és a városban lógtam, és egyetlen egy másik törölközővel sem találkoztam!

Debrecen egy sötét feketelyuk, ahol az álmok halálra vannak ítélve. Debrecen nem város. Debrecen csak egy nagyranőtt falu. Hemzseg a parasztoktól, tüccerektől és tirpákoktól. Oké, van egy főutcájuk, aminek nagyjából ötven métere még néz is ki valahogy és egy tűrhető egyetemük... de ennyi, semmi több. Miskolcon nőttem fel, ami egy remek hely. Azt hittem, hogy egy kicsit nagyobb város, egy kicsit még több potenciált rejt magában. Ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Félreértés ne essék, ezt most nem a Towel Day miatt mondom; rég óta érlelődik bennem a dolog, ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Bassza meg, amint tehetem, lelépek innen a bús picsába és vissza se nézek! Soha.

2010.05.24. 08:48

Akkor van baj, mikor két nap van hátra a vizsgádig, nagy bőszen olvasod a funkcit, a lelkiismereted pedig két mondat után együttérzően vállonvereget és azt mondja, igyatok egy sört...

2010.05.23. 15:17

Hosszú évek óta Craig Venter a kedvenc tudományos személyiségem. (Zephram Cochrane mellett természetesen.) Egyrészt érdekes dolgokkal foglalkozik, másrészt hajmeresztő ötletei vannak, harmadrészt pedig egyfolytában beszól a begyepesedett tudományos közvéleménynek - és általában igaza is van. Számos tudománytörténeti jelentősségű cselekedet köthető a nevéhez.

De ez még semmi. Craig Venter múlthéten életet teremtett, létrehozva az első szintetikus önreprodukcióra képes baktériumot.

2010.05.23. 01:04

Az van, hogy az előző szemerszteremet elcsesztem. Ezért újra fogom kezdeni jövőre.
Az van, hogy az előző száz évünket elcsesztük. Miért érzem úgy, hogy nem fogjuk újrakezdeni jövőre?

2010.05.22. 14:27

Emlékszem, amikor februárban először néztem meg az órarendemet, sajnálattal kellett konstatálnom, hogy péntek délután négytől neuroszövettan gyakorlatom van, úgy éreztem, ez egy nagyon kései időpont.

Visszatekintve a szemeszteremre azonban elmondható, hogy a félév 15 péntekéből 13-on olyan állapotban voltam, hogy fizikailag képtelen voltam felkelni délután kettő előtt, így mindig éphogy csak beértem az adott órára.

2010.05.21. 23:10

Jobban belegondolva, szerintem Data-nak science-blue egyenruhát kéne hordania, nem pedig engineering-gold-ot.

2010.05.20. 19:31

"Imádom a csávót, kurva jó szövege van!"
Általában eddig a pontig sikerül eljutnom a lányoknál. De ezt a szintet rendre hozom is.

2010.05.20. 00:46

"Tudod, hogy én nagyon szeretem a Led Zeppelin-t is, de a tesztekbe kénytelen vagyok mindig AC/DC-t írni..."

2010.05.19. 22:33

Hogy ha angolban a "ho" azt jelenti, hogy ribanc (márpedig azt jelenti), akkor a Mikulás mekkora perverz állat már!? Ho-ho-ho!

2010.05.18. 11:33

Tudjátok, hogyan lehet elkápráztatni egy nyelvész lányt?
Úgy, hogy ha a - többnyire medikusokból álló - társaságból csak te érted meg mondandójának mélyebb összefüggéseit, értelmes beszélgetést tudsz folytatni különböző nyelvekről, majd amikor a hallássérült fiatalember odajön az asztalotokhoz az eladásra szánt plüssállataival, te a többség kínos vigyorgása helyett jelbeszéddel adod a tudtára, hogy köszönitek szépen, de nem vesztek semmit.
Hjaj, ha még jóképű is lennék...

2010.05.17. 11:24

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egyszer sújtja az otthonomat természeti katasztrófa,
én meg pont akkor nem vagyok otthon... :(

2010.05.17. 00:45

"Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit."

Bazeg, Vonnegutnak már megint igaza van. Mondjuk ez annyira azért nem meglepő. De akkor is! Itt ülök az ehavi bugyuta kis képregény strip-em nyomtatott verziója felett és egyszerűen csak tetszik, és örülök neki. Nem tudok betelni vele, alkottam valamit. Pedig tényleg nem nagy szám.

süti beállítások módosítása